Pata Negra Tapas Bár

2010.12.13. 22:15

Decemberi éttermezésünk során a Kálvin téren lévő Pata Negra tapas bárban jártunk, ami a neve ellenére inkább egy elegáns étterem. Már nagyon sokat hallottam a spanyol ételekről, de még nem volt alkalmam őket kipróbálni.

A hely hangulatos, bár kívülről kicsit jellegtelen.Körülbelül 10 asztalból és egy bárpultból áll, ami egyfajta bensőséges hangulatot kölcsönöz a helynek. Nekem külön tetszett az indusztriálisba hajló plafon, bár nem hinném, hogy ez autentikus spanyol kialakítás.

A tapas a spanyol gasztronómia egyik jellegzetessége. A legtöbb bárban és étteremben a szeszes italok mellé szolgálják fel és tulajdonképpen bármiből lehet tapas, amit kis adagokra fel lehet osztani. Állítólag onnan ered az elnevezés, hogy annak idején a boros poharakra kistányért raktak, hogy ne szálljon bele a por vagy ne másszanak bele a bogarak. Ezekre a kistányérokra, fedőkre rakták azokat az apró falatokat, amelyeket a bor mellé fogyasztottak. A fedő spanyolul tapa, és valószínűleg innen ered a tapas elnevezés.

Itt azért egy-egy fogás szerencsére nem csak egy falatka, de azért négyet-ötöt meg kell enni, amíg valaki jól lakik. A "kell" nem biztos, hogy a helyes szó, mivel nem lehet abbahagyni.

Az elején mindannyian kikértünk két-két fogást, és amikor kihozták, akkor lehengerlő látvány tárult elénk. Hatalmas változatosság, kevergő illatok. Egyből el is kezdődött az átnyúlkálás. Mindenki megkóstolta a közelében lévők fogásait, és csak ennyit lehetett hallani: „Hmm, ez is nagyon finom!”

Először egy patatas bravast, ami sült krumpli pikáns szósszal és aliolival, egy chorizo al vino tinto-t, azaz vörösborban sült chorizo kolbászt rendeltem és vegyes salátát pirított serrrano sonkával és szardella filével. Azt se tudtam, hogy hova kapjam a fejem. Kifogástalan volt mindegyik.

A saláta

 

Vörösboros chorizo kolbász

Még kirendeltem egy adag 330 napig érlelt Manchengo sajtot, tőkehallal töltött sültpaprikát és szépiát vaslapon sütve házi majonézzel. Ezeken se tudok fogást találni. Minden tökéletesen elkészítve, gusztusosam tálalva, még jó melegen érkezik, az ízük fantasztikus, és nagyon harmónikus. Egyszerűen minden passzol mindenhez. Itt azért már kezdtem eltelni, bár a szemem még kívánta.

Hűen magamhoz azért még természetesen belekóstoltam rákokba, halakba, lecsóba és minden nagyon ízlett. Az alapanyagok tökéletesek, nem lehet kis logisztika ilyen minőségű ételeket beszerezni nap mint nap. Itt nem csak a különleges sajtokra és sonkákra gondolok, hanem a tengeri herkentyűkre is, mint a szépia, bébi polip, aranydubrincs, tigrisrák stb.

Desszertnek citrom sorbet kértem. Egy picit csalódás volt a remek tapasok után. Végig olyan érzésem volt, mintha jégkását kanalaznék, amibe nem tettek elég szirupot.

Végeredményben nagyon örülök, hogy meglátogattuk a helyet, mert nagy élmény volt. Üdítő ez a változatosság és minőség. A mennyiség is el van találva, bevallom kicsit féltem az elején, hogy kicsi adagok lesznek, de szerencsére ez alaptalan volt.

A végén én 5500 Ft-ot fizettem borravalóval, amiben benne volt két korsó San Miguel sör is. Teljes mértékben megérte. Biztos vagyok benne, hogy nem utoljára voltam itt.

Értékelés: 10/10

Honlap: www.patanegra.hu

Már fent vagyunk a Facebookon is, like-olj minket itt: Gasztrovaddisznók !

A bejegyzés trackback címe:

https://gasztrovaddisznok.blog.hu/api/trackback/id/tr642514224

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása