Csalogány 26

2010.10.31. 19:20

Első utunk még augusztusban a Csalogány 26 nevű budai kis étterembe vezetett. Sokat hallottunk róla. Közel jár, hogy megkapja a Michelin csillagot, mivel már kiérdemelte a Bib Gourmand elismerést, amely a Michelin csillag előtti legmagasabb szint. Az ilyen éttermek Michlein Bibendumot, azaz Michlein kabalafigurát kapnak elismerésül.

Aki nem tudná, az éttermeket öt szempont szerint értékelik:

  1. Az ételek minőségének vizsgálata,
  2. A sütés, főzés, ízesítés tökéletessége,
  3. A konyha eredetisége, stílusa,
  4. Az „ár-érték” arány,
  5. A látogatások gyakorisága alapján.

 

A névtelen kritikusok véleményezése alapján, (franciául inspectoroknak hívják őket) kapja meg az étterem a besorolást. A vizsgálat során csupán az ételeket minősítik, a felszolgálást, a teríték minőségét, a dekorációkat nem veszik figyelembe. Nem szeretnék ennek boncolgatásába belemenni, egyszer azt olvastam, hogy a Michelin csillag azt garantálja, hogy a gazdag emberek a világon mindenhol ugyanolyan ételt ehessenek.

Na de visszatérve a Csalogány 26-ra: előtte felkészültem, és kiderült, hogy a konyhafőnök, Pethő Balázs Szigetszentmártonon saját kertészetet nyitott, és onnan hozza a zöldséget, fűszernövényeket és az idénygyümölcsöket is az éttermébe. Meg kell hagyni, tetszik a hozzáállás. Örülök, hogy vannak akik ennyire komolyan veszik a minőséget, és méginkább annak, hogy megmutatják, hogy nem csak a külföldi lehet jó.

Az étterem Buda egy csöndes részén bújik meg, nem messze a Moszkva tértől. Plusz pont, hogy lehet parkolni a környéken. Kívülről már-már jellegtelen, a szokásos nagy üvegablakokkal. Viszont az ajtón belépve egy letisztult, nem túl rideg, de nem is hivalkodó helységben találjuk magunk, pont olyanban, amilyennek az ember egy elegáns éttermet gondolna. A hely nem nagy, kb. 30-40 ember fér el egyszerre, ami pont elég is. A napi menü a falon lévő táblára krétával van felírva, manapság a bisztró stílus Magyarországon nagyon divatos. A kiszolgálás udvarias, nem tolakodó, készséggel segítettek a kérdéseink megválaszolásában.

A társaságból ketten egy-egy 8 fogásos bemutatkozó menüt kóstoltunk, egyikőnk egy 4 fogásosat, a többiek pedig a napi menüből választottak. Mindenki kapott egy falatnyi előételt, ami császárszalonna volt édesköményen és egy desszertet, ami málnás joghurt volt. Ez igazán szép gesztus, ehhez kaptunk még a fogások között házi kenyeret és francia vajat, ami kellett is, mivel az adagok megdöbbentően kicsit voltak. Amikor a társaság egy női tagja kért magának egy főételt, akkor a pincér mondta is neki, hogy kérjen még valamit, mert ez kevés lesz. A 4 fogásos menü adagjai még kisebbek voltak, de a 8 fogásos még ennek is a fele volt: egy fogás kb 2-3 falat.

A 8 fogásos menü (körülbelüli sorrendben):

  • Kecskesajt brülée medveparadicsommal

Igazán krémes, érződik rajta az erőteljes kecskesajt íz, nagyon el van találva.

 

  • Tonhal csicseriborsó ágyon

Nekem személy szerint ez volt a kedvencem. A csicseriborsó egy pici chilivel volt ízesítve, nem volt túl puha, inkább picit kemény, de a jó értelemben. Pont, hogy elroppanjon a szájban. Rajta a tonhal, a bőre kicsit kérgesen és fűszeresen megsütve.

 

  • Mangold bélszín spenóton

Ez a fogás pont az aminek elsőre látszik: egy teljesen átlagos bélszín. A párolt spenót illett hozzá, a hús talán lehetett volna kicsit kevésbé átsütve, de így is élvezhető volt.  

  •  
  • Szopósmalac házitésztával hagymával káposztával

A házi tészta nagyon ízletes, puha, első osztályú. Illik hozzá a hagyma és a káposzta, a malac pedig omlós. Magamtól nem biztos, hogy ezt az összeállítást választottam volna, de így utólag egy nagyon jó párosítás.

  • Citrom sorbet

Tökélesen hűsítő volt a sok fűszeres, húsos étel között. El nem tudtuk képzelni, hogy működhet, de újabb löketet adott a fűszerektől elfáradt ízlelőbimbóinknak.

  • Nyúlgerinc

A nyúl omlós és finoman fűszerezett. Semmi váratlan, semmi meglepetés.

  • Császárgombás omlett

El kell ismerni a császárgomba nagyon illett az omletthez, és bár nem az az étel, amit egy ilyen menübe tennék, nekem tetszett.

 

  • Smarni levendulás barackos fagylalttal

Magyarul császrámorzsa. Nagy sikere volt, a barackos levendulás fagyi zseniális.

A végére azért mi, akik 8 fogásos menüt rendeltünk jól laktunk, mivel minden étkezés között ettünk egy kis vajas házikenyeret. De a többiek végignézték a 8 fogásunkat éhesen, és a végén senki se mondta, hogy jól lakott volna.

Fizetéskor kiderült, hogy a honlapon lévő 9000 Ft körüli összeg a bemutató menüért már nem érvényes, mert már 12000 Ft-ba kerül. Továbbá mindenki sokkal többet költött mint szeretett volna, mivel -mint ahogy említettem is- egy 4-5000 Ft-os főétel nem elég, ezért rendelni kellett még valamit.

Összegzés: Ízletes, eredeti és harmonikus ételek. Nagy meglepetés sehol nem ért. Nem merészek, de megtartják a legjobb hagyományokat és finoman, de érezetően merítenek a XXI. századi gasztronómiából. A húsok omlósak, illatosak szinte elolvadnak a szájban, az alapanyagok tökéletesek. Az ételre semmi kifogást nem tudok mondani. Az árak nem olcsók, de a minőségnek ára van. Az biztos, hogy egy átlag fizetésből élő ember nem nagyon tudja megengedni magának. Egyedül az adagok nagyságával van problémám. Úgy érzem, hogyha az ember elkölt 5-10 ezer forintot, akkor a legkevesebb, hogy nem éhesen megy haza.

Értékelés: 9/10

Honlap: www.csalogany26.hu

Már fent vagyunk a Facebookon is, like-olj minket itt: Gasztrovaddisznók !

A bejegyzés trackback címe:

https://gasztrovaddisznok.blog.hu/api/trackback/id/tr672403648

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása